1. The Age of Ruin
2. Pixilated Ignorance
3. In Service of Time
4. Rapture Renowned
5. Our Primitive Nature
6. Perpetual Dormancy
7. Leveling the Plane of Existence
8. Manufactured Humanity
9. My Own Savior
10. The Sleeper Awakens 

 

 

 

Bevallom, csak nemrégiben ismerkedtem meg az amerikai Abysmal Dawn -nal, pontosabban szólva legújabb albumukkal, a Leveling The Plane of Existence -szel. Éppen ezért sokáig gondolkoztam rajta, hogy tanulmányozzam-e korábbi munkásságukat, vagy csak az aktuális korongról alkotott véleményemet írjam meg. Végül az utóbbi mellett döntöttem, így fejlődésről - vagy akár visszaesésről - nem tudok nyilatkozni. Azért információszerzés céljából ránéztem a srácok MySpace-ére  - és ott kisebb fajta csalódás ért. A banda fotója alatt egy kissé önfényező hangvételű iromány olvasható, melyből kiemelném a "massive, memorable riffs" és az "ABYSMAL DAWN is one of the best new American metal bands" kijelentéseket (ezekről elöljáróban annyit, hogy nem eszik olyan forrón a kását).

Az album borítójáról kijelenthejtük, hogy rendkívül igényes és szemet gyönyörködtető munka, a színárnyalatok remekek, és hát egyébként is imádom a festményszerű fedőket. Habár ez csak kötözködés, de nekem nem igazán tetszik az együttes logója (persze ez zenei szempontból nem lényeges, de mondjuk merchandise terén már annál inkább, mert hiába a szép kép, a betűtípus nem tetszik, és ezért nem vennék fel ilyen pólót). Ennyit a külcsínről, most nézzük a belső értékeket, azaz magát a lemezt!
A 'The Age of Ruin' című zongorás introval nyitnak, ami nem rossz felvezetés, habár lehetne kicsivel rövidebb is, pláne, hogy egy téma ismétlődésére épül. A 'Pixilated Ignorance' klasszikus stílusú death metal nyitány, néhol thrash-es beütéssel, mintegy előrevetítve az album későbbi szakaszait. Szerintem kezdésnek kicsit langyos. Annál szívmelengetőbb - vagy éppen fagyasztóbb? - az 'In Service of Time' , melynek az eleje az újhullámú black metal bandák riffjeit juttatja eszembe. Az egész szám vontatott, és a visszatérő akkordbontásos részek (először 01:15-től) kimondottan 'szemétkedős' hangulatúak. Erről a számról is az a véleményem, mint az introról: a főtéma túl sokat ismétlődik, hamarabb kellett volna rakni a begyorsulást, illetve a hardcore hatású részeket. Ezután következik a 'Rapture Renowned', amely rohanósan indul, és többé-kevésbé végig tartja a tempót. Itt is előjön a sötét hangulatú akkordbontás. 'Our Primitive Nature' néven egy rövidke, törzsi dobos átvezető kap helyet a következő szám előtt, jól el van találva. A 'Perpetual Dormancy' lassúzós alaptémára épül, ami egyre-másra felgyorsul. Kellemes melódiák is helyet kapnak benne. Ezután jön a címadó 'Leveling The Plane of Existence' , amely ismét egy gyorsabb dal, nem mintha akármelyik számot is be lehetne ez alapján sorolni, hiszen az albumra jellemzőek a belassulások. A szóló végén az összecsengő gitárok harmoniáját kiemelném. A szám lezárása is jó, tetszik a lábdob és a cinek ritmusa. Mindenesetre nem tartom olyan nagy durranásnak, amit egy címadó daltól elvárnánk. A 'Manufactured Humanity' kezdése tetszik a legjobban, a főriff szerintem nagyon jól el van találva, plusz mellé a cinezések. A szóló itt más koncepciót mutat, mint a többi számban, persze leginkább a kezdetén hallható, a többitől eltérő gitáreffekt miatt. A 'My Own Savior' eleje szerintem igencsak untató, körülbelül a felétől lesz érdekes, onnan egész jópofák a riffek. Zárásképpen megkapjuk az album számomra legérdekesebb track-jét, a 'The Sleeper Awakens'-t. Ki merem jelenteni, hogy itt kimondottan érezhető egy kis black metal-hatás, mind a lassú riffek, mind a vokál terén. Utóbbi sajnos csak a szám első harmadában mérvadó, szerintem még bőven használhatták volna, ugyanis rendkívül rideg atmoszférát teremt. A mély, démoni grunt-hoz már hozzászokhattunk, hiszen a legtöbb banda azon alapszik, itt viszont a vokál sokkal emberszerűbb - és éppen ezért hátborzongatóbb, mert közelebb érezzük saját lényükhöz, persze nyilván senki se gondoljon clean vocal-ra. A tiszta gitárhang szereplését is kevesellem, pedig nagyon jól bizonyít a dal elején. A nóta nem túl elegánsan hajol meg produkciója után, ugyanis mintegy 40 másodpercnyi gitárzúgással és 'gerjedéssel' zárul, a végére egyre inkább az utóbbi felé tolódva, számomra idegesítő módon. És itt vége is a 38 perces death metal eposznak.


Talán érezhető, hogy a számokból nem túl sok konkrétumot tudtam kiragadni. És itt visszautalnék a kezdésre, egészen pontosan a "massive, memorable riffs" kijelentésre: sajnos meg kell cáfoljam, a riffek nem túlzottan egyediek, és nem ragadják el az embert. Kevés a jó pillanat, az igazán emelkedett hangulat, vagy a fülbemászó melódia. Ehelyett kapunk többé-kevésbé hangzatos, de már kissé kopottas death metal kliséket, minimális melódiával. A szólók nem rosszak, de nem is kiemelkedők, és ha egymás mögé vágnánk őket, nehéz lenne megkülönböztetni őket, bár ettől függetlenül a klasszikus húrvinnyogtatások rajongóinak (beleértve engem is) örömet tudnak szerezni. A vokálról eddig még nem túl sok szó esett, pedig ez kimondottan pozitívum: ugyan az utolsó szám kivételével meglehetősen egysíkú, de karakteres, nem csap át az egyesek által kevésbé kedvelt 'gyomorhörgésbe', mégis elég mélyről jön ahhoz, hogy brutális hangzást biztosítson. Tetszett! Kiemelném még a dobos néhány érdekesebb lábdob-ritmusait és cinezéseit, utóbbiak általánosságban véve is színt hoznak a ritmusszekcióba. A basszusra tényleg nem tudok mit mondani, egy kiemelkedésére sem emlékszem, nem ment fel magas távlatokba. Ráadásul egyedül, a szobámban ülve és fülessel zúzatva az agyamat is alig hallom a basszer jelenlétét, habár lehet, hogy egy 12 ezres extra basszusos fülzsinór segítene rajta, de más zenekaroknál ezzel nincs problémám, tehát ne menjünk bele mobilhangcucc-kérdésbe, itt szerintem inkább a stúdiózással van a baj. [Viszont ha valamelyikőtök meghallgatja egy extrabasszos fülhallgatóval, az kérem írja meg, ő mit tapasztalt! Megy érte egy virtuális brofist.] A basszus szegényességét tehát kifejezetten hiányosságnak tartom, elvégre egy háromtagú formációról beszélünk, amelyben a ritmus/szólógitáros tölti be a vokalista szerepét is, ergo a basszernek esélye lenne odatenni magát, és esetlegesen valami pluszt nyújtani a dörmögésen kívül.


Összességében tehát mit is mondhatnék? Sajnos ismét vissza kell utalnom és megcáfolnom a bevezetőben idézett bemutatkozó szövegüket, nevezetesen az "ABYSMAL DAWN is one of the best new American metal bands" részt. Mert véleményem szerint majdhogynem átlagos, középszerű lett a fiúk ezen korongja, és a modern death metal bandák közül jó páran überelik őket. Körülbelül 4-5 alkalommal is végighallgattam az anyagot, elvégre Bennie már egy ideje taszigál, hogy ugyan írjam már meg ezt a kis albumbemutatót, hogy el tudja dönteni, érdemes-e beszerezni hallgatásra a lemezt, vagy csak nagyon drága poháralátétnek jó-e. Éppen emiatt (hogy ennyire belemélyültem) érzem úgy, hogy nem szabad túlzottan dicsérnem, de lehúznom sem. Nem rossz death metal album a Leveling The Plane of Existence , de szerintem könnyen felejthető. Tetszenek benne a néha-néha elősejlő black metal hangzású részek, valamint a trash-es riffek, azonban mindkettőre viszonylag hamar rá lehet unni, hiányzik a kiemelkedően jó szám vagy csak akár egy momentum is. Hiányolom az 'epic' dallamokat, a melodikus részeket. Ettől függetlenül azonban mindenkit bátorítok arra, hogy hallgasson bele, hátha ő jobban rákap az ízére, hiszen a vokál és a dob sok mindenért kárpótol.

Szerző: .bb.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cursedaffection.blog.hu/api/trackback/id/tr992693917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.